Tartalomjegyzék
Tiszakécske egyik legújabb turisztikai látványossága a Tisza parti kilátó. Nemcsak gyerekeknek, de felnőtteknek is egyaránt felejthetetlen élményt nyújt páratlan kilátásával. E gyönyörű szép fekvésű településen az utóbbi években számos turisztikai fejlesztést valósult meg, ezekkel a város pedig még vonzóbb célponttá vált mind a hazai, mind a külföldi turisták körében. Bár eddig is sokan érkeztek főleg a fürdőnek köszönhetően, de aki aktív időtöltés céljából érkezik, az is jó helyen jár.
Hiszen itt minden egyben van, ami az aktív pihenést szolgálja: számos tanösvény, víziutak, bicikliutak, mindezekhez pedig ezközök bérlésére is lehetőség van.
Akár aktív, akkár passzív időtöltés céljából érkezzünk is, érdemes hosszabb idővel tervezni, mint egy hétvége, mivel annyi idő alatt éppen csak belekóstolhatunk e gyönyörű kisváros hangulatába. Bár programok szinte egész évben várják az idelátogató érdeklődőket, a kisváros főleg a nyári időszakban nagyon népszerű. Hiszen jó időben megtelik a Tisza-part, ahol a megújult szabadstrand igazi beach hangulatot áraszt.
Tisza parti kilátó
A Tiszapart egyik legvonzóbb látnivalója a Tisza kanyarulatában felállított kilátó, mely a Mikó István sétány mellett található. Jól megközelíthető és parkolni is lehet mellette. Bár a népszerű időszakokban sokszor nem bizonyul elegendőnek a parkolóhelyek száma. De ennek ellenére – ha más nem kicsit távolabb – mindig meg lehet állni.
A kilátó mellett van a kisvasút megállója, így a kisgyerekesek körében mindenképp megér egy kitérőt, ha a környéken járunk. Ráadásul a kilátó körül a pihenést, étkezést elősegítő padok is találhatók és nem messze a kilátótól játszótér is várja a kicsiket. De kicsiknek, nagyoknak páratlan élményt kínál!
A Tisza parti kilátó – és a parkolás – díjmentes, egész évben korlátlanul látogatható. A 22 méter magas torony vörösfenyőből és akácból épült, melyre 14 méter magasságig lépcsőzhetünk fel. Megéri a fáradozást, mivel páratlan kilátásban lehet részünk a Tisza kanyarulatára. Tiszakécske életében a víz meghatározó szerepet játszik, ennek egyik oka a település mentén 22,5 km hosszan kanyargó élő Tisza. De a számos holtág is, melyet a folyó szabályozásakor alakítottak ki. Nemcsak a fürdőzésre vágyók, de a horgászok is megtalálják itt a számításaikat.
Tiszakécske – kisvonat
Érkezhetünk autóval, kerékpáron, gyalogosan, de akár kisvasúttal is a kilátóhoz. Ugyanis A Tisza-parti kilátó adja az egyik állomását az újraindított kisvonatnak. A kisvasút a Sportliget és a Tisza part között szállítja az utasokat.
Ezért is érdemes a városba nemcsak egy hétvégére érkezni, hiszen számtalan látnivaló, kirándulási – tanösvény és vízitúrák – lehetőség vár kicsiket és nagyokat egyaránt.
Tiszakécske szállás tekintetében is jól ellátott település, hiszen a kempingtől a magánszállásokon keresztül a hotelekig mindenféle szállástípus megtalálható. De érdemes a nyári népszerű időszakokban előre foglalni.
Átadták a tiszakécskei kilátót:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Tiszak%C3%A9cske
Vissza a kategória cikkeihez