Tiszakécske fürdő

Tiszakécske fürdő tekintetében igazán különleges kisváros, hiszen két fürdővel is büszkélkedhet. Hazánkban szinte nemzeti kincsnek számít a sok termálfürdő, Budapest pedig talán az egyetlen olyan település, ahol több, mint százra tehető a termálforrások és az ezekre épülő kutak száma. A termálvíz gyógyhatása már évezredek óta ismert. Hiszen a Föld mélyéből feltörő forrásoka a felszín alatti útjuk során számos ásványi anyagot és sókat oldanak ki, melyek nélkülözhetetlenek a különböző betegségek leküzdésében.

Már az ókori rómaiak is hoztak létre fürdőket hazánk területén. Majd a középkorban Zsigmond császár és király később Mátyás király idejéből vannak emlékek a Buda területén működő fürdőkről. Majd a törökök is hozták magukat a saját fürdőkultúrájukat, mely építészeti emlékeit őrzi a budai Rudas-, Király- és Rác-fürdő kupolás terme is. A török hódoltság évei után csak a kiegyezést követő években virágzott ismét a fürdőzés eme formában. A szocializmus évtizedeiben azonban, mintha csak az idősebbek látogatták volna ezeket a gyógyulásban segítséget nyújtó fürdőket. Évtizedeknek kellett eltelnie ismét, hogy felvirágozhassanak és a család minden tagjának felüdülést nyújtsanak. Ebben persze szerepe volt a csúszdaparkok kialakításának és a gyerek-baráttá tételnek egyaránt.

Tiszakécske – Termálfürdő

Napjainkra már a család minden tagját várják a gyógyfürdőkbe is. Így van ez a Barack Resort esetében is, ahol 1344 méter mélyről tör fel az 52 °C fokos gyógyvíz, mely fluorid és nátrium-hidrogén-karbonát tartalmának köszönhetően elsősorban mozgásszervi és nőgyógyászati betegségek kezelésére alkalmas. De a gyógyvízen túl számos regeneráló- és gyógykezelés, de wellness szolgáltatások sora is mind-mind segítség akár a betegségek kialakulásának megelőzésében, akár a rohanó hétköznapok utáni felfrissülésben.

A kisebbeket bébipancsoló és gyerekmedence – de pihenő- és játszórészek is – a nagyobbakat úszómedence és óriáscsúszdás medence is várja az egész évben nyitva tartó komlexumban. Itt rossz idő esetén is tökéletes időtöltésben lesz részünk, ráadásul számos wellness szolgáltatás – finn szauna, infra és aromaszauna – várja a felfrissülni, pihenni vágyó vendégeket.  

Cím: Tiszakécske, Rózsabarack tér 2.

Telefon: + 36 76 541 100

Tiszakécse – Kerekdombi Termálfürdő

Tiszakécske másik fürdője a több, mint fél évszázada működő Kerekdombi fürdő, mely szintén egész éves nyitvatartással várja minden korosztályból a vendégeket. E fürdő különlegessége az 50 fő befogadására alkalmas finn szauna, valamint az 1500 négyzetméter területű Kneipp-liget. Ez utóbbi számos – különféle járófelületű – sétautakat tartalmaz, melyen elkápráztathatjuk vagy megdolgoztathatjuk talpizmainkat.

A kicsiket játszósarok, játszótér, gyerekpancsoló, csúszdás gyerekmedence is várja. Számos wellness szolgáltatás – finn-, infraszauna, sókamra, élményzuhanyzók – várja itt is a látogatókat, hogy minél jobban feltöltődjenek, regenerálódjanak. A fürdő 2014-ben újult meg teljesen, érdemes ide is ellátogatni. Tiszakécske üdülő övezetből a nyári időszakban menetrend szerint közlekedő kisvonattal juthatunk át a Kerekdombi fürdőhöz.

Cím: Tiszakécske, Kerekdomb u. 1.

Telefon: + 36 76 441 568

Tiszaparti Termálfürdő:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Tiszak%C3%A9cske

Vissza a kategória cikkeihez