Tiszakécske magánszállás

Tiszakécske magánszállás tekintetében rendkívül jól ellátott település. Ennek fő oka, hogy hosszú évtizedekig nem találták meg a befektetők nagyobb beruházási lehetőségekkel. Bár a népszerűsége évről-évre növekszik, a 2000-es évek elején szinte csak a magánszállások voltak elérhetőek és a Fürdő melletti kempingek. Bár a korábbi retro hangulatú kempingek mára a kor elvárásainak megfelelő szolgáltatásokkal várják a vendégeket.

Ebben az időszakban kezdték el építeni a Gombaházakat, ami mára szellemvárosként terül el a Fürdő mögött. Ez a beruházás nem valósult meg akkor, és azóta sem.

Tiszakécske – a vízek városának is nevezett település – rendkívüli természeti adottságokkal rendelkezik. Hiszen a minden évszakban más arcát mutató – Tisza 22,5 km hosszan kanyarog mellette és a szépen kialakított holtágak a horgászok szerelmeseit vonzzák. A természeti környezet gyönyörű, mely egyre több látogatót vonz – már nemcsak a szezonban – hiszen az év bármely szakában érdemes ide érkezni.

A programok mellett az aktív pihenést keresők is megtalálják a számításaikat. Hiszen itt túrázhatunk gyalogosan – akár nordic walking botok segítségével – kétkeréken, vagy vízen egyaránt. Aki pedig nem szeretne maga evezni hajózásra is lehetősége nyílik, igaz, ahhoz már kicsit távolabb kell menni.

Viszont egy biztos: Tiszakécskére és környékére egy hétvége nem elég. Érdemes ezért szállást keresni – már jóval korábban, ha biztosra szeretnénk menni – a lehetőségek a kempingtől a hotelig adottak.

Tiszakécske magánszállás

Magánszálás tekintetében a leggazdagabb a kínálat a településen. Itt mindenki megtalálja a számára megfelelőt. Akár a belvároshoz közelebb, akár az üdülőövezetben keresgélünk. A magánszállások általában jól felszereltek, ahol kert- és sok helyen vízpart vagy medence is várja a vendégeket. Itt a nagyobb családok, baráti társaságok is megtalálják a számukra megfelelő méretű apartmanokat, vendégházakat. Kinek-kinek a saját szempontjainak megfelelően.  

A szolgáltatások is egyre bővülnek a sütögetésen, grillezésen kívül egyre több helyen kínálnak bicikli bérlést vagy akár szálláson belüli fürdőzési lehetőséget. Igény szerint reggelit is kérhetünk sok helyen, vagy legalábbis segítenek az étkezés megoldásában.

Itt jöhetünk a szűk családdal vagy nagyobb baráti társasággal, számos kisebb-nagyobb szállás közül válogathatunk.

Aki egyéb szolgáltatásokra is vágyik vagy wellness lehetőségeket is keres házon belül, annak a hotelek nyújtanak lehetőségeket.

Egy biztos: itt mindenki megtalálja a számára megfelelő szálláshelyet!

https://szallas.hu/tiszakecske

Vissza a kategória cikkeihez

Címlap kép: Tiszakécske Varga Vendégház (forrás: https://hovamenjek.hu/tiszakecske/varga-vendeghaz)