Tiszakécske wellness

Tiszakécske wellness szolgáltatások szempontjából egyre bővülő kínálattal várja a pihenni, regenerálódni vágyó vendégeit. Abban a különleges helyzetben van a város – amit nem sok település mondhat el magáról – hogy 2 fürdővel is rendelkezik. Ezek hosszú évtizedek óta nyújtanak gyógyírt a megfáradt, pihenésre, regenerálódásra vágyó vendégeknek. Az utóbbi időben pedig felújításokkal és egyre bővülő wellness- és egyéb kiegészítő szolgáltatásokkal is várják a látogatókat.  

Tiszakécske – Barack Resort Thermal Hotel ****

A hotel az üdülő övezetben a Fürdő területén található. A hotelt választó vendégek a fürdő gyógy- és élmény szolgáltatásait díjmentesen vehetik igénybe. A szállodából zárt fűthető folyosón közelíthető meg a fürdő területe.

A gyógy- és élménymedencéken túl, jakuzzi és szaunavilág is várja a vendégeket. Ezen kívül különböző masszázs- és gyógykezeléseket is igénybe lehet venni. A fürdőben orvosi konzultációra is lehetőség van – ez csak hétfői napokon érhető el – de beutalóval könnyebben igénybe vehetők a szolgáltatások. Számos gyógykezelés, gyógytorna, masszázsok hivatottak biztosítani a különböző foglalkozásokból – vagy más okból – eredő problémák kezelését.

Cím: Tiszakécske, Rózsabarack tér 2.

Telefon: + 36 76 541 100

Mindezekhez érdemes több időre érkezni. A Barack Hotelban különböző csomag ajánlatokkal is várják a vendégeket. De Tiszafüred szállás tekintetében nagyon jól ellátott város, számos egyéb lehetőség közül is válogathatunk.

Ha pedig a wellness pihenés mellett aktívabb időtöltésben is gondolkodunk, kerékpár – vagy nordic walking botok, kenuk – kölcsönzésére is lehetőség van. A környék számos túra útvonalat kínál – legyen az vízen vagy szárazon – melyek lehetnek a kialakított tanösvények, vagy akár a Tisza mentén található gát is. Kinek-kinek saját tempója, ízlés szerint.

Tiszakécse – Kerekdombi Fürdő

Tiszakécske másik fürdője a Kerekdombi termálfürdő szintén számos wellness szolgáltatást kínál. Különlegesség az 50 fő befogadására alkalmas finn szauna, valamint az 1500 négyzetméter területű Kneipp-liget. Ez utóbbi számos – különféle járófelületű – sétautakat tartalmaz, melyen elkápráztathatjuk vagy megdolgoztathatjuk talpizmainkat. Érdemes ide is ellátogatni. Az üdülő övezetből a nyári időszakban menetrendszerint közlekedő kisvonattal juthatunk át a Kerekdombi fürdőhöz.

Cím: Tiszakécske, Kerekdomb u. 1.

Telefon: + 36 76 441 568

Tisza-parti Termálfürdő Tiszakécske:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Tiszak%C3%A9cske

Vissza a kategória cikkeihez